HR tréning, toborzás kiválasztás tréning


Kiknek ajánljuk? A HR tréning az ügyfeleink igényei alapján jött létre!
Mindazoknak a cégvezetőknek, értékesítési vezetőknek, kereskedelmi vezetőknek, termelési vezetőknek és személyügyi munkatársaknak, akik évente több munkatársat vesznek fel – akár különböző pozíciókba - vagy a közeljövőben nagyobb létszámbővítést terveznek.
Számukra sokszor ésszerűbb és gazdaságosabb elsajátítani egy jól felépített HR tréning keretein belül a toborzás, kiválasztás, beillesztés tudományát, mint rendszeresen megbízni közvetítő irodákat e munka elvégzésére, vagy korszerű szakismeretek hiányában próbálkozni.

Hogy általában miért szokott kudarccal végződni a saját toborzás, kiválasztás vagy a beillesztés?

Azért, mert ebből a szervesen egymásra épülő folyamatból, csupán csak az egyik feladatot ragadják ki, és próbálják profin megvalósítani, miközben a többit mellékesként kezelik.
Hiába jó a hirdetés, ha nem az a telefonos behívás, azt veszi észre, a jelöltek nem jönnek el az interjúra. Lehet profin leszervezni az interjút, ha nem lát át a pályázó betanult válaszain, vagy ha nem megfelelő a visszajelzés, ha túl hosszú a döntési folyamat, esetleg a jelentkezőre bízzák a döntést, ha nem vezetik be kellő alapossággal a cégkultúrába, a feladatokba, ha túl hamar bedobják a „mélyvízbe”, vagy ha éppenséggel sokáig nem engedik „víz közelbe”, stb.

Ilyenkor szokott előfordulni az, hogy bár a cég szeretné a pályázót felvenni, de Ő mégis nemet mond („mert kapott egy jobb ajánlatot”), vagy a próbaidő alatt derül ki, hogy mégsem Ő az igazi.
És lehet elölről kezdeni az egész folyamatot. Az általunk kínált HR tréning segít megoldást találni ezekre a problémákra.
 

Kiszámolta már, mennyibe kerül a cégének a félresiklott toborzás-kiválasztás? Pénz, idő, energia…

Csak a próbaidő alatt kifizetett munkaadói összköltség a minimálbér után több mint 300.000.- Ft!

A HR tréning keretein belül a toborzás, kiválasztás és a beillesztés folyamatát tanítjuk meg Önöknek, hogy mostantól minél kevesebbe kerüljön az új munkatárs! Várjuk ajánlatkérését, próbáljon ki minket!

Toborzás kiválasztás tréning pénzügyi tanácsadó cégeknek

Ezzel a tréningünkkel hiányt pótolunk a piacon!
Biztosító társaságok, alkusz cégek, pénzügyi tanácsadó hálózatok munkatársainak részére!
Találkozott már az alábbi problémákkal?
Nincs elég jelentkező, sokan nem jönnek el az interjúra (és nem is veszik fel a telefont), vagy a sikeresnek vélt felvételi beszélgetés után a jelentkező mégis eltűnik.

Teljesítse gyorsan létszámtervét!

Ez a tréning azoknak az értékesítési vezetőknek, régió vezetőknek, team vezetőknek, területi vezetőknek, unit menedzsereknek szól, akik ezen a speciális területen tevékenykednek.
Erre a szakmára jellemző a viszonylag nagy fluktuáció, a munkatársak többnyire vállalkozói jogviszonyban dolgoznak, tiszta jutalékos rendszerben.
Tapasztalataink azt mutatják, hogy ilyen speciális feltételek mellett jóval nehezebb a toborzás, a megfelelő munkatársak megtalálása, mint a munkaerőpiac hagyományos területein. Nehezebb, de nem lehetetlen!

A HR tréning valós, gyakorlati tanácsokkal segít a vezető kollégáknak, hogy a fejvadász cégek eredményes toborzás-kiválasztási technikáit, módszereit, akár 1-2 nap alatt elsajátítsák, így akár már a következő havi létszámtervet is maradéktalanul teljesíteni tudják!
Az általunk kínált tréning speciálisan az adott cégre szabott.
Szervezze össze vezetői csapatát és mihamarabb sajátítsák el a hatékony csapatépítési technikákat!


További információért kérjen HR tréning ajánlatot vagy hívjon minket az alábbi telefonszámon:

Tel.: +36 30 440 8877

Job-Center Személyzeti Tanácsadó Iroda - HR Tréning - Coaching